Mivel rendelkezünk a tesztek felhasználásához szükséges elemző kompetenciákkal, és a fejlesztés területén gyakorló szakemberek vagyunk, ezért a tesztekből nyert információ értéke hatványozódik a felhasználás során - vagyis a gyakorlatban - és maradandó eredményekhez vezet. Tevékenységünket az alapos szakmai felkészültségünk mellett a józan észre, valamint a saját élményekből szerzett önismereti tapasztalatokra alapozzuk, és nem sajnáljuk az energiát a gondolkodásra.

 

Eszközeink világszínvonalú és professzionális megoldások. Az UNIXO Munkahelyi Tesztek nemzetközi és hazai viszonylatban is érvényes tesztek. Több mint 20 év kutatói tapasztalatra épül annak a kétszáz fős, pszichológusokból és informatikusokból álló szakembergárdának a munkája, amelynek köszönhetően tesztjeink folyamatosan megújulnak. A tesztek mindegyike statisztikailag bizonyítottan olyan információt nyújt, melyekre bátran lehet támaszkodni a munkaerővel kapcsolatos vezetői döntéshelyzetekben. Tesztjeink és elemzéseink több mint 750 tanácsadó által, 122 országban gyűjtött gyakorlati tapasztalatot felhasználva, Magyarországon már közel 200 vállalatban segítették elő a munkaerővel kapcsolatos vezetői döntések meghozatalát.

 

Az UNIXO Személyiség Teszt két dolgot vizsgál. A személyiséget domináns működésmódjai alapján egy négypólusú rendszerben helyezi el (dominancia, befolyás, stabilitás, precizitás), valamint egyedi módon a kitöltő motivációs energiaszintjét is vizsgálja. Az eredményekről készült jelentés az egyén viselkedésének jellegzetes tendenciáit a munka világába átültetve foglalja össze, hat kritikus szempont alapján. Ezek a teljesítőképesség, a munkaminőség, a kezdeményezőkészség, a csapatmunka és a problémamegoldás, valamint az energiaszint. Ezekről a tendenciákról kap a megrendelő egy részletes és világos jelentést, és ez az, amire a fejlesztői munka is épül.

 

Valamennyi eszközünk számos idegen nyelven és online is elérhető. Igény esetén teljes körű képzést biztosítunk, melynek célja, hogy átadjunk minden ismeretet és jogosultságot, ami ahhoz szükséges, hogy ügyfeleink önállóan is alkalmazni tudják tesztjeinket.

Scroll to Top